Média

TV-RÁDIÓ-NET

2018. óta aktívan részt veszek különböző médiumok műsorfelületein. Többek között szerepeltem az ATV csatornán futó Jakupcsek Plusz-ban, a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában, valamint számos rádióműsornak vagyok állandó vendégszakértője különböző pszichológiai témákban. 

Ezeket a műsorokat azért is vállalom el, mert meggyőződésem, hogy így az emberek pszichológiához való hozzáállását pozitív irányba mozdíthatom el. Ennek köszönhetően pedig egyre több ember fordulhat szakmai segítségért, és indulhat el a lelki problémája megoldása felé. Örömmel tölt el, hogy kiutat mutathatok ilyen formában is a bajba jutott emberek számára.

Televíziós megjelenéseim

A Jakupcsek Plusz című műsorban

Meghívást kaptam az ATV csatorna "Jakupcsek Plusz" című műsorába. Sok más érdekes vendéggel együtt beszélgettem ebben az izgalmas talkshow-ban a pszichológus sokrétű szerepéről.

Debrecen TV - Az evés pszichológiája

Ismét a DEBRECEN TELEVÍZIÓ "Esti közelkép" című műsorának a vendége voltam. A témánk AZ EVÉS PSZICHOLÓGIÁJA volt. Ez a téma túlzás nélkül mindenkit érint kis hazánkban is, hiszen az egészséges életmódunk legfőbb alapja a helyes táplálkozás.

Debrecen TV - Gazdasági válság és lelki krízisek

A jelenlegi gazdasági válság okozta lelki problémákról, ezen belül is a manapság mind gyakoribbá váló SZORONGÁSRÓL és PÁNIKRÓL beszélgettünk. 

Debrecen TV - Mobiltelefonozási őrület

A DEBRECEN TELEVÍZIÓ "Esti közelkép" című műsorának a vendége voltam. A MOBILTELEFONOZÁSI "ŐRÜLETRŐL", azaz a "KÜTYÜ" VILÁG emberi kapcsolatainkra gyakorolt hatásáról beszélgettünk.

Debrecen TV - Életveszélyes TIKTOK kihívások

 A mostani alkalommal egy sajnálatos módon nagyon is aktuális, de egyúttal rendkívül veszélyes jelenséget jártunk körül. Igyekeztem KONKRÉT TANÁCSOKAT is adni a szülőknek, hogy mit tehetnek, hogy az ő gyermekük NEM-et tudjon mondani egy-egy ilyen esztelen kockázatvállalási felkérésre.

Rádiós szerepléseim 

Spotify-on szeretnél hallgatni?